2018. jún 29.

viszlát június

írta: Andissekai
viszlát június

Ilyesforma élményekkel alakult az életem e szöglete.

Viszlát június, nagyon jó voltál.

Tudjátok mi a legjobb? Az előkészítés, a készülődés. Meg amikor learatod a babért. Miért? Mert közben arra gondolsz, akit szeretsz. Fúj de nyálas, kezdjük elölről.

A fentiek helyett úgy összegezném: Tök jó volt alkotni!

Most nem az írásra gondolok, nem sok magvas gondolat konvertálódott át az ujjbegyeimre, onnan pedig képernyőre. Nem is volt időm. Impossible lett volna, de elégedett vagyok.

Sokakkal együttműködtem és sok találkozásra most került sor, amiket csak tervezgettünk. Végre.

Sűrű volt. Túlságosan, még is szuper.

Mó-m a régiből el, új környezetbe be. Többször meghatotta a búcsú, ahogy minket, szülőket is.

Bó-m jól érzi magát végre! Talán itt megtalálta a helyét. Kihívással, motivációval, némi szocializációs nehézséggel együtt, de úgy látjuk most boldogabb. Sokkal.

IKSZT focipálya jó emberekkel hajnali 3-ig pipa.

Té arany, megbecsülésre szomjas, ezzel kezdenem kéne valamit. Egyébként még mindig klassz férfiarc, mázlim van. Egy-két témában közeledünk azt hiszem. Remélem.

Feri jó, megvolt az első halászás-élményem vele és dumáltunk erről a szociális érzékenységről. Meg egy minit a múltról-jelenről. *

Niki über. Még mindig egyedi és tökháténkinemmondom. És még mindig vannak azok a sajátságos tulajdonságai, amikről nincs is tisztában milyenné formálta/formálja magát. (lásd paprikás privátban a 'kincses rész') **
Niki! Azt hiszed azért írom le, mert tudom, hogy olvasni fogod, mi? Muhaha nem, nem tudsz te semmit! Ez csak a kíváncsiságod felkeltése, mosolyogj egyet és lapozz tovább! :-)

Jó még egyet, aztán elég legyen a sok mosolygásból. Ki vagy te, Fogkrémrobiniki?

Volt egy 3, majd egy 8-kullancsos erdőjárás. A legutolsón elestem, kirajzolódott egy seb, amit érdekes módon 'csak' M vett észre. Volt egy mohán ücsörgős, fatörzsnekdőlős, völgyetnézős hangfelvételhallgatás, nevetés, könnyhullajtás, ilyenformán az emlékek eltemetése, elengedése. Megkönnyebbülés. Egyedül, de talán így volt jól. Talán! Ebbe nem tudtam nagyon beengedni senkit, pedig! Hiába, Feri azért tud róla valamit. Kitalálta már tavaly ősszel. Persze a személyt, a pontos %-ot nem. Én vagyok az egyetlen idióta a világon, aki még bizonyos érzéseit vagy azok erősségét is %-okban definiálja! (Egyébként most 10. A 10%-on való tartás jó! Nehéz, de ezek szerint király képes vagyok rá. Hadoválok itt össze-vissza, oh.)

Volt grill, egy bbq és egyszervoltholnemvolt egy budapesti koncert!
Kiruccanás szombat afternoon és midnight. Waze-val, bkv-jeggyel, nem várt vendéggel, pontonon-üléssel és sok-sok vacogással, de azért némi pálinkával és  talk-talk-talkkal. Emlékszem. Nagyon jó volt a 'hangszerkierősítés' is, élveztem. Minden évben kellene egy ilyen, de komolyan. Ha rajtam múlik, hát nem fog!

Volt egy szíves gebasz, aztán 3! hétig semmi. Talán javulok, újra.

Volt egy Bó-szezon kiértékelés, amit örömmel olvastunk. Útjára is küldtük a nyárba.

Elkezdtem egy új témát körbejárni, amely egyrészt pszichológiai, másrészt örök beszélgetős téma. Nagyon jó. Önbecsülés, idegen tollakkal ékeskedős, csaknem kimeríthetetlen témakör. Izgalmas, áh csak pozitív jelzőket tudok hozzáfűzni egyelőre.

Volt egy nyárünnepi máglya kézenfogós romantikus izé este Té-vel. Ugyanekkor Mó-m elkezdett beintegrálódni az új arcok közé. A saját babérkoszorús ünnepén is ficánkolt, pl. homokban  kincset keresgélt, de itt egyértelművé vált már. Jaj az én Mó-m, hogy imádom!

Végül volt egy fafaragás. Életemben nem csináltam ilyet, de kezembe adtak mindent és azt mondták Gyerünk, így kell meg úgy kell! Én pedig félve, de 'gyerünk, így meg úgy'. Basszus még sikerült is. Ha nekem ezeket 1 évvel ezelőtt valaki megjósolja..

Megnéztem három filmet. Még mindig szorgalmas diák vagyok ám! De az utóbbi kettőben látottak ütöttek, taglóztak. Talán fáradt voltam hozzájuk, vagy tényleg olyan kib. ártatlanokra számítottam, mint a Bogyó és Babóca. Té-t teljesen kiakasztja, vicces. ☺

Remélem júliusban folytatás következik! (nem a babócának)

Viszlát június, kár hogy elmúltál mert kurvajó voltál!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

 

 

 

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ott volt a vége, ezek itt csak belemolyolódott, más stílusú kósza megállapítások, nem muszáj, hagyd.

*Tőle szinte sosem kérdezek semmit, de VAN egy, amire kíváncsi vagyok és amiről szeretném ha mesélne még. Mert ő megtette és éli én pedig sosem? fogom. ...áh ez itt most nem is számít. Feri klassz arc, nem szabad megszakítanom vele a barátságot.

**Szóval ő nagyon jó, hogy itt van, nélküle elvesztem volna. Nem túlzok, önismeretem velejárója, hogy tényleg tisztában vagyok azzal, merre mentem volna tovább. Pl. ha november végén nem okít ki durván. Ugyan, ki emlékszik már erre? Hát én.
De most nem ez a lényeg, hanem hogy júniusban nagyon örült az ajándéknak, aminek a sok szabály miatt abszolút free-nek kellett lennie. Szívből jött és kedvesnek hatott, egy szó mint 100: sikerült. Csak nem láttam a reakcióját, de ez már lehelletnyi üröm az örömben. Nikit szeretem, Niki megérdemli az ilyeneket, neki szívesen készítettem. <-- Ez egy axióma, nem bizonyítandó egyik része sem.
 
Kéne már a túra, kéne már az az interjú. Most ugyan rettenetesen kimerült vagyok, de majd.. Megígérte, az pedig szép szó! :-)
((Most valszeg sok volt belőlem, de én már nagyon áhítottam ennyi időtöltést. Júniusban megkaptam, juhú. �))

Szólj hozzá

június mesélek Niki F. nem 4 fal