Az önbecsülés egyik formája az, amivel rendelkezünk, a másik pedig amire törekszünk.

Amivel rendelkezünk

Olyan alapértékünk, melyek gyermekkorban a szüleink és környezetünk visszajelzései során kialakultak. Első kézből minősítenek bennünket. Ez valami biztos alap lehet, tudom, hogy miben vagyok jó-rossz-közepes. Azok a tapasztalatok és élmények, amelyek a korai életszakaszban, azaz az én-tudatom kialakulásában értek, jobban elraktározódnak és felnőttkorban 'szilárd működési alapot adnak nekem'. Tegyük fel, hogy Gipsz Jakobina egy kedves, mosolygós, az emberek felé nyitott, cserfes kislány. Sőt, megkockáztatom, hogy sokszor mondták neki:
'DeszépdecsinosvagyolJakobinaénekeljvagyrajzoljmárnekemegyszépet! Gyönyörű!' Ettől hízik csak igazán Jakobina mája és vékonyodik a szülők pénztárcája, no de sebaj, majd az élet életre? tanítja. Jakobina egy vidám, lélekben erős, magabiztos kamaszkorba lép, hiszen nehezen kibillenthető alaptulajdonságai nem engedik, hogy vajmi irigy beszólogatók letörjék kis szárnyacskáit. - Jakobina történetének folytatása következik, hamarosan a mozikban lentebb! Legszívesebben pálcikarajzzal illusztrálnám, de komolyan.

Rajzolni nem igazán volt elég indíttatásom, ellenben öntögetni igen, gugliztam hát valamit (amit karácsonyra na kinek, na kinek?!), majd következett egy felső-magyarországi zweigelt. Ja, a képen nem azt láthatjuk, hogy a kislány éktelen szomorúságra gerjed, hanem épp nagyon koncentrál, hogy magához vonzza a lufit! Jól csinálja.

Mi a helyzet a negatív tulajdonságokkal? Ha tudom, hogy egy rusnya, csak gondolatban kreatív, hirtelenharagú állat vagyok, szarul énekelek, de azt hangosan, k.idegesítő lehet a sok eszmei és érzelmi kicsapongásom, etc, gyakran ebből indulok ki és viszonyulok a környezetemhez. A lényeg, hogy amilyennek tartom magam, úgy érdeklődök mások és a világ dolgai iránt. - Hello! How are You? I'm an intelligent maniac and You? És szingli vagy, vagy van kit tolni? Egyiksem, valld be nyugodtan. Én egy film- és zenekedvelő andi vagyok, kérlek ne szeress belém!
Bővebben? Megvagyok, de lehet, hogy nem. Hogy őszinte legyek, szeretem az otthoni, kiegyensúlyozott légkört, annak kialakítására/fenntartására rendszeresen törekszem. Törekednem kell. Például mindig meghallgatom Bó 'Anya képzeld!'-jeit. Jól esik, hogy még bízik bennem, azt hittem ilyenkorra ciki leszek számára. Sérülékeny kapcsolattá tud válni, ha nem szentelünk egymásnak elég figyelmet. M-m szóhasználatán behalok, esténként apával büszkeségtől duzzadva nevetünk rajta a teraszon sárga levek fogyasztása közben. A kütyük, gépek folytonos bámulása, a nem-kommunikáció veszélyes rájuk nézve, mert ezek az imádnivaló lurkók utánzó kis makik!

Ezt pl. szeretik, ha előadom nekik: 

Fókuszban tehát az önismeret és hogy mit illik mások felé mutatni, nyújtani. Sajnos ez utóbbi is. Az önismeretem olyan mankó, amely egy új vagy komoly helyzet esetén működésbe léptet, klassz viselkedésformát ölt rám, végül megnyugszom egy belső hangra: 'Csak nyugi, szar vagy!' 
A 2. pohár vörösbor* kitöltése közben eszembe jut a következő filozofikus kérdés: Az önbecsülés hat a személyiségre. De van-e a személyiségnek önszabályozó szerepe? Merthogy ezt olvastam egy 2004-es újságcikkben, de kifejtve nem volt egy kumma szóval többel, annyival sem. A személyiségem nemcsak egyszerre kialakul, hanem folyamatosan formálódik tovább. Önszabályozásról ilyen értelemben nem tudnék értekezni. A személyiség inkább változik lassan és mindig a tulajdonságom azon része domborodik ki, amelyik épp a helyzethez illik. Vagy ahogy épp döntöttem. Felnevetek vagy lesápadok? Szelíden elpirulok vagy beszólok? De hogy a személyiségem szabályozza magát... tudja fene. Kellene egy klassz példa erre, hogy megpróbáljam értelmezni a tutit.
Meg is van: randevú. Új helyzet, ismerkedés egy idegennel. Lehet félelemmel, stresszel és lehet boldogságváró érzéssel 'nekimenni', a kíváncsiság így is úgy is ott-lapul bennünk. A kíváncsiság -nem randin- engem kifejezetten hajt még most is, pedig lassan őszülni kezdek. Csillapodjak le, bridzseljek, pasziánszozzak, tudom-tudom.. Vagy menjek el még is az Á-val moziba, abból baj nem lehet! (Attól függ kinek, we'll see..)

Romantikus helyszín, szép ruha, mosoly, magabiztos fellépés, önbizalom, kölcsönös kedvesség, meghitt beszélgetés, kiszínezett történetek, nevetés, true LÓVÉ L.O.V.E!  - Na Niki, elég randevúbaképzelősen fogalmaztam? - Elkerülhetetlenül félreértelmezhető jelek/jelzések és kész is a baj. Igen, vagy azért vagyok mosolyos kedves, mert nem akarom durván megbántani, de egyébként #eztazestéttúlélemcsaktöbbetne, vagy azért, mert valami klasszat remélek! Szerelmet. Akárhogy is, úgy akarom láttatni magam, mint egy főnyeremény. Nem vagyok természetes, se nem őszinte, de a másik fél sem. Bizonyos mélységben és ideig önszabályozok, hopp! Majd ha felszáll a rózsaszín köd.. Szomorú. Lásd hányni, halld galambot ereszteni, lásd maga alatt, bizonytalanságban és lásd mit tesz vele a siker, a szárnyalás! De leginkább magatokat lásd, hogy milyen hatással vagytok egymásra tugedör. Tudsz-e bízni, tudsz-e kinyílni? Nem. Az emberek 10%-a érzelmileg teljesen analfabéta, de szerintem hazánkban 30% körül mozognak a mogorvák. Puff neked romantika, én megpróbáltam!

Mindeközben Batumiban a tragikus történetű szerelmespár:

Szörnyű arány ez a 30. Miért annyi? Mert az idegrendszerrel is összefügg az egész önértékelés. Márpedig mi ősidők óta amolyan 'Idegállapotba vagyok Móni!' - ország fiai vagyunk és kb. minden 3. emberre ezt mondanám. Amíg a szegénysors hazánkban ilyen nagymértékű, addig ez van. Nem tudod a szociális helyzettől kettéválasztani egy ember személyének kialakulását, fejlődését. A stabil alapokra, a gyermekkori pozitív élményekre nagy szükség van, efelől kétségem sincs. Ennyit arról, hogy valahogy csak felnőttünk... kurvára nem mindegy! Nem mindegy, hogy kitől kapsz megerősítéseket. Ha nem kapsz onnan, ahonnan várod, helyette lélekrombolást, nüansznyi hibák felemlegetését a tökéletes darabban, munkában.. felér egy sorozatbántalmazással. Keresed szüntelenül a jót, a szépet, legalább is így gondolom. Aztán már csak a nyugalom, béke kell. Talán sohasem szűnik meg a keresés vagy az önigazolás hajszolása. Ostorozod magad, hogy mások dicsérjenek? Sajnos mindenkivel előfordul, észrevesszük-e vagy sem. Vajon ez mennyire erősíti hosszútávon az önbizalmat? Kis-közepes mértékben. Biztosan nem tudom, de azt igen, hogy valami hangulatsuhintó szám igazán jól jönne most, mert kezdek áthajlani az objektívből borúlátóba.

Ez annyira, de annyira egy niggas, triphop-os, hot shit, rap-crap, kicsit down, érezd a flow-t, bullshit-tes jeeez..!  Va-a-a, é-é-é, kész. XD Mindjárt rágyújtok valamire.
(Felháborító, hogy nekem tetsző, normálisat képtelenség beágyazni. Készítem a #közbenezthallgattam-listát. Attune - Beat noir csak a soundcloud-on, Fink's mood There for you pedig spotifyon kívül sehol. Bosszantó.)

Tuti, hogy kitaláltak az önértékelésre egy bonyolultan mérő sémát. Skálát. Minden mérhető. Nem bánnám, ha az én énképem az átlagos-közepestől magasabb skálán helyezkedne el. Egy számomra szimpatikus szám igazán megnyugtató tud lenni. Van akinek egy kézszorítás, egy ölelés, van aki beszól egy humorosat és van akinek eszébe juttathatnák, hogy a 9 egy szép szám. A lényeg, hogy oxitocint** termeljen az agy. Mondjuk így: egy személy --> egy mosoly --> megnyugvás. Rendszeresen visszanyúlunk a szeretteinkhez. A számunkra fontos személyek a legértékesebb kincsek az életünkben. (Bocsánat a közhelyért, de ez van! Úgyhogy légyszi olvassátok el ama mondatomat még egyszer.) Ha nem jut eszünkbe senki, hát maradnak a vicces és/vagy kétértelmű szavak. Krémes élvezet! Vagy a Nem igaz! Na-na, tudod mi az a nemi gaz? Így ni: :-) Szükségem van a klassz érzésekre, a 'jó stresszre'. Ugyan kinek nem, engem is a megkapott vagy a remélt élmények mozgatnak a világban. Ennek kellene mozgatnia minden földi halandót!

Néha jobbnak ítéljük magunkat, mik amik valójában vagyunk. A sokattudók pozitív illúziónak, avagy felfelé való énképtorzításnak nevezik. Én ugyan nem, de pontosan tudom miben vagyok awesome és miben nem. Most jön az a megállapítás, hogy valójában mindenkiben ott lapul a gyengeség, a sok negatív tulajdonság, csak a magabiztos, jó-kiállású egyedek szépen becsomagolják és eladják magukat annak rendje s módja szerint.  Aztán pedig hallgatnak, mosolyognak egyetértően, hadd vigye el más a helytelen megnyilvánulást. Nehéz ez a lavírozás egyenesen a cél, a siker felé: mikor fogom be a számat és mikor vagyok a nagymenő? Kislányom ők a sikeres emberek. Bó, te nem.. Mondom nem! Semmi baaaj, én sem, csak add ki magadból, én így szeretlek!

Egyébként mindenkit érnek az életében olyan erős hatások, amelyek egyfajta fordulópontot jelentenek számára. A dráma után az áldozat nézőpontot vált és mint a főnixmadár, hamvaiból feltámad, erősebb lesz. Legyen szó pl. arról, hogy a 2. szemeszterben megbuktatták Matekból és Gazdaságpolitikából, vagy épp a barinőnek hitt leányzó becsapta, nem számít. Csak ismételni tudom magam: a tapasztalat a miénk már, megváltozunk, kicsit bölcsebben, okosabban játszunk tovább. Néha az a játék, hogy nem játszmázunk, átmegyünk 'természetesbe'. Már akinél (aki mellett) tudunk. Addig is: csíííz!

Ééés ígértem a Gipsz kislány történetének folytatását:
Oh hát vele nem történt semmi extra, csak szembesült néhány fizikai és biokémiai változással kb. 12 éves korában. Serdülőkor basszus. Mikrokörnyezetében, avagy osztálytársai közül  idejében kiválasztott néhány barinőt, akik lelkesen csacsognak vele az élet fontos megvitatnivalóiról, lásd: azok a nyüzüge pasik, pattanások, a szülők nem is olyan jófejek, hanem hülyék, hülyék!, nem értenek meg minket, lelki fájdalmak, körömlakkok, suli terhek, Justin & Selena és a csírák milyenek már!

Amire törekszünk

Sokkal dinamikusabb 'mechanizmus' is kiválthat önérték-érzést: amire törekszünk. Na ez már... tyűha!

Folytatás következik 6 hét múlva.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

*jól van, nem bírom a bort, azonnal megárt

**oxitocin: hormon, de most hagyjuk a szülésben játszott hatalmas szerepét. A lényeg, hogy stresszoldó hatása van (összeszokott, boldog pároknál 50% fölött is!), csökkenti a fájdalomérzetet, a félelemérzetet és növeli a bizalmat. Mondom én, hogy szép dolog a szeretet!