2019. jan 12.

Az önbecsülés arcai - Part 2

írta: Andissekai
Az önbecsülés arcai - Part 2

zene: kult, 2001 és 1997!

Bevezető:

Tudtátok, hogy Japánban a randizó párok többségének igen is sokat számít, hogy milyen vércsoportja van a másiknak? Még a személyiségek is különböznek ettől függően. Komolyan, mint a csillagjegyek. Továbbmegyek a Tudtátok-e-ben: Különböző vércsoporthoz különböző óvszer is dukál. Ez igen, Japánban tényleg minden ki van maxolva! A genetikai tulajdonságaid annyira meghatároznak téged, hogy nem bújhatsz el semmilyen álarc mögé. Japánban nem. Ha valakik, akkor ők pontosan kifejtik, ki voltál, vagy és leszel. Pontosan meghatározzák, hogy kivel házasodj vagy kit hívhatsz fel akár az éjszaka közepén is. Szerintem bárkit, aki felveszi. A japánok e téren (is) megborultak és tévednek. --- Basszus, ha már ők is... :-|

 4e36ad3b6ff91101c235b6229b2dd833_xl.jpg

Második rész

Születésünk óta genetikailag belénk van kódolva az egymással való összehasonlítás, a pozitív visszacsatolás igénye, és önmagunk elhelyezése a világ palettáján. Pozisöning, mint a marketingben. Folyamatosan monitorozni chö, erre nincs idő, nem is akarom. Ha túlzásba visszük a tetszelgést és a másokhoz való hasonlítgatást, csapdába esünk és hamarosan agy nélküli, értelmes cél nélküli Barbiként és Kenként mászkálunk mindenfelé. Fake fake fake. Filterek, Kardashian család, Black Mirror 3.1. 

Önbecsülés, amire törekszünk

Sokkal dinamikusabb 'mechanizmus' is kiválthat magas önérték-érzést: amire törekszünk. Na ez már... tyűha! Szinte mindegy, hogy tulajdonképpen ki/mi váltotta ki a célt, amit el szeretnénk érni, ha sikerült: önbecsülésünk nő, ha failed: csökken. Rendszeresen mérlegre tesszük értékességünket és aki mást mond, hazudik! Jó vagyok? Hasznos vagyok? Boldog vagyok? és így tovább. A pszichológusok külső önbecsülésnek is nevezik, mivel valamilyen (külső) feltételtől függ. Ki kell érdemelni. Bár a célkitűzéseinkbe mások elvárásai is belejátszanak - rohadt társadalmi normák már megint -, ha elértük, úgy érezzük faszák vagyunk és az önértékelésünk az egekben szárnyal. Egy darabig. Valahogy mégsem gondolom ezt stabilnak és hosszútávúnak, mert folyamatosan újabb célokat/álmokat kergetünk. Az előző sikert elkönyveltük, kvázi letudtuk és sarokba dobhatjuk. Ennek függvényében folyamatosan változik az értékességünk szintje, na remek. Nincs mindig folyamatosan 'fent'.

Nincs is több mondanivalóm erre a külső feltételes önbecsülésre, inkább térjünk át arra, hogy vajon befolyásolja-e a kettő (az alap és a vágyott) egymást? Válasz: Befolyásolja, nem kicsit! --- Köszönöm, ez ötös.

Ha például valakinek alacsony az alapja, de ki tudja miért szárnyal a maga elé állított célok teljesítésével, akkor végre kiteljesedhet valamiben, rálel az útjára, szerencséje is van, a múlttal megbékélt, elengedte a shittet, képes kívülről látni régi és jelen helyzetét, stb. Ez esetben erősíti az alap önértékelését, nem kérdés. De az is lehet, hogy baromi-könnyű bakancslistát állított össze és csak azért ír bele mindenfélét, hogy rendszeresen lehúzza őket. Az nem érvényes, 'szimpla teendők tervének' nevezném. És amikor nagy nehezen sikerül a feladatokat abszolválni, hatalmas gratula, self high5! Azért legyünk tapintatosak és ne tiporjuk vissza a nyomorba a kapaszkodót. Néha Van amiben jómagam is kapaszkodó státuszban járok. De ha rákérdeznek, akkor sétáló-évnek mondom. Mint a forma1-ben, ahol az átigazolás után kötelezővé teszik a műszaki tudás elévülésének kivárását, hogy a konkurencia ne jusson helyzeti előnyhöz. Ez amolyan pihentető, levezető kocogás, de még a periférián belül.

Egyéb eshetőség, valaki? Ha nincs más, akkor folytatom a gondolatmenetet egy kérdéssel: Mi történik, ha olyan célokat tűzök magam elé, ami leginkább más elvárása? Igyekszem megfelelni - ez már rosszul hangzik-, de nem élvezem igazán a teljesítményemet. Helyette azt érzem, hogy még mindig nem vagyok elég jó. Nem lehet folyamatosan azért küzdeni, hogy elismerést kapjak vagy szeressenek. Oké, valóban jó érzéssel tölt el egy darabig, de nem tartom magam attól hosszútávon, igazán értékesnek. Akkor tartom magam értékesnek, ha magamért ÉS másért (vagy más eszméért) brillírozok. Önmagam kiteljesedése.. És ha már itt tartunk, jó lenne valóban kevesebbet foglalkozni azzal, hogy mások mit gondolnak. De a minimális visszajelzés-igényt nem lehet lejjebb vinni! Más hogy van ezzel? Ha Béb-et megdicsérem, örül, de nem tartja magát jobbnak, hanem továbbra is szajkózza, hogy "ő bezzeg nem képes egyenesen átfúrni egy 30 centis falat"! Az ilyen személyiségek számára egy véget nem érő játszma, hajsza az élet. A sikerérzés, önbizalom átmeneti, és úgy érzik újra és újra ki kell érdemelni a jót. Frusztráló, nem valami egészséges dolog. Ehelyett legyen jelszó az Inner peace, Let it go, You must believe that You are good and Everybody tehet egy szívességet.

Ellentétes pólusú példa: akinek magas az alapja (*lásd USA és Nyugat-Európa kib. Y generációja), de a sikerek elmaradása, a kudarcok lelombozzák-e annyira, hogy egy tartós lejtmenet után az alap erősségeiben is kételkedni kezd? Alacsonyabbra fogja értékelni magát, ez biztos. Legalább egy leheletnyit. Egy baj van csak bizonyos egyedekkel: besikerül 1 db sikerélmény és mintha mi sem történt volna, újra nyeregben érzi magát anélkül, hogy tanult volna az előzőekből. Nem szimpatikus ez az önelégült verzió. Ha nem bízza el magát, akkor sem, mert a jelen nem egy szívderítő állapot számára, stabil alap ide vagy oda. (Aztán kikapcsolódásképpen elmegy fagyizni/vásárolni, jaj én ezt is hogy utálom. Most komolyan: Működik ez?)

Kitérő, sorry: Most pedig minden kicsit is jóérzésű, valamint kellően intelligens és filozofálásra hajlamos ember válaszoljon nekem erre a kérdésre: Lehetséges-e, és ha igen, akkor miért nem? Jaj, megfejtettem: Hosszútávon csak a nem és az Agyő! nyer. Nézzük mit jelent a 'nemigen' és az 'igen nem'. Mindkét esetben nem-et. Kicsit hasonló a szerencsejátékhoz: végül egy nem megjátszott szám következik, a banké minden zsetonunk és üres kézzel távozunk. Közben persze jól éreztük magunkat, de túllendültünk, nem volt visszaút. Vágyunk vissza, de hogyan? Még szinten tartás, ismétlés sem lehetséges. Sohasem. (Nem tudom hogy csinálja. Egy nagy kockázatvállaló rohadék és mázlista.) Egy szó mint 100: Amíg létezik a világban nemleges azaz tagadó, elutasító viselkedési opció, addig a válasz ezerszer is nem.

 

Még egy gondolat: Akinek rendben van az énképe, gyakran csak járulékos tényezőnek tekinti a cél elérését, nem biztos, hogy az önértékelése dagad. Inkább nevezzük személyes fejlődésnek, önös örömszerzésnek a dolgot. Jobb, ha párosul kellő kötődés és motiváció mellé, különben nem marad meg tartósan az erőfeszítés, és hirtelen más szerep/feladat után vágyik. A munkahely tipikusan ilyen terep melegágya, de más példát is hozok Esther Pereltől:

A hűtlenséggel egy másik önmagunkat keressük. Olyat, ami a párkapcsolaton belüli önmegvalósításon és kiteljesedésen kívüli.

Miért? Kb. 30 oka is lehet.. mástól kapott szeretet, törődés, kalandvágy, önbizalmunk növelése, ne firtassuk. Amikor egy partner mellett döntök: egy történetet is kiválasztok, benne szereppel. Optimális esetben önmegvalósító szereppel. Idővel változik a szerep súlya, fontossága akarva-akaratlanul is. A házasság ma már egy romantikus megállapodás, mintsem gazdasági kényszer....mármint hogy 'itt tudunk (és velük) élni, ennyi gyerök lesz, itthon maradsz, kész'! Ha rosszul sül el - a változó célok elkanyarodnak egymás mellől-, az együtt töltött idő előrehaladtával csak görnyedünk a házasság terhe alatt. Egy sor szükségletünknek kellene nyernie kielégülést a házasságban: legjobb barát, szerető, gyermeknevelésben aktívan résztvevő partner, anyagi támogató...stb. A lehetőségek tárháza óriásira nőtt, a kapcsolatban minden megbeszélés tárgya lett. Alkufolyamatok játszódnak le, nincs olyan drasztikus szabály, kényszerhelyzet, mint szüleink, nagyszüleink korában. A kommunikáció világa is kitágult. Azt hiszem sohasem volt ennyire nehéz titkot tartani a telefonos applikációk és internet világában, mint most. Kérdés, hogy honnan is nyerünk pozitív visszacsatolást? Kérdés, hogy miért törekszünk a legtöbben az önmegvalósításra? Jó dolgunk van, például törődünk a Föld élőlényeivel, politizálunk, lándzsát törünk az egyenjogúság oldalán, ezotériázunk, pszichologizálunk, szépségápolunk és amíg virgonc létünkre fizikailag bírjuk: könyvek helyett a szórakozás más, intenzív és impulzív válfajait választjuk. Sportolunk is, hiszen 'minden valamit magára adó egyén sportol', már bocsánat. Ha pedig a partnerünk nem ért valamivel egyet, elkanyarodunk. Túl sok fontos kanyar más életértelmet eredményezhet. Kinek a hibája? Mindenkié. Mikor 'tér észhez' az elhajló? Ha stabil énképe és életcélja van, el sem hajlik az alap értékeitől. Ha eddig játszott egy szerepet, de meggondolta magát, vascső! Illetve nem tudom, lépjen tovább. Egyébként nem tudni a helyes kimenetelt, mivel mindenkinek megvan a saját igaza. Önmegvalósítás, kiteljesedés, boldogság.. nem feltétlenül egyszerű thing, ugye?

Kifúúúj. Pihenésképp: 28660340_425490887896723_8229115258701431958_n_1.jpg

 

Az alap és a külső önérték 'egyenlege':

A két pozitív nárcisztikus személyiségbe csaphat át, a két mínusz depresszióba. Not good. Maradjunk a stabil és dinamikus keveredésénél, melyek egyikénél sem fekete és hófehér a megítélés. A szélsőséges eseteket ezennel (hatásszünet, közben megkeresem Stohl Buci VV-szavazáshoz használt kezeit) LEZÁROM! Hogy körülbelül milyen intervallumba kell az önértékelés eredményének esnie? Jó ég tudja, csak a céltábla klassz értékeit eltalálja. Optimális önértékelés. Nem egészséges - Amerikában ez egyenlő a túl sokkal -, hanem optimális.

Miután mindenki elgondolkozott az alapvető kérdésein, hagyjuk is pihenni az eredményeket hetekre/hónapokra. Sajnos akadnak szándékosan irreális, eleve kudarcra ítélt célokat kitűzők. Segíteni lehetetlen, varázsütésre megoldani nem megy. Kulcsszempont talán: a shit lehúzása és folyamatos törődés egymással, lásd fentebb. Nosztalgiába temetni magunkat.. szintén nem hosszútávú megoldás. Nem egyedi eset, hogy ha beüt egy krach, csődbe fordul át az élet minden egyes pillére. Hazaköltözés, suli abbahagyva, a munka -ha van- agyongyötri, társ nincs, mondjuk társul még mellé egy adag szerencsejátékfüggőség és szó szerint éhezés. Célok, önmegvalósítás aghh ugyan már!


z22371516v_bojack-horseman.jpg "I need to go take a shower so I can't tell if I'm crying or not."

Mostanában nagyon népszerűvé váltak az önismereti és személyiségfejlesztő tréningek. Ez akkor jó, ha nincs annyi pénzed, hogy magánterapeutához járj, sőt inkább leszel egy tag a csoportból (a.k.a csoporttag), hogy ne mindig rád és a problémáidra fókuszáljanak. Hanem izzadságszagúan, ámde megkönnyebbülve nevethess a másikon, végül magadon is, ki ne lógj a sorból! :-) Egyre népszerűbbek a TED-talkok. 'Kihirdetni a hirdetnivalót' így a leggyorsabb, és a legtöbb érdeklődő emberhez (a célcsoport legnagyobb arányához) eljutnak a nézetek, tanulmányok. Lásd Amy Cuddy szociálpszichológus TED-talkját a testbeszédről és annak hatásáról. Jó, hát az önismeret és önbizalom izgalmas témakörök és egyfajta terápiás összejövetelen a pozitív tulajdonságainkat hallgatni mástól kurvajó érzés lehet. Hát ha még fizetek is érte, olyat hallok banyek.. ki nem hagynám! Tudtátok, hogy vannak lovas terápiák egészségügyi dolgozók és menedzserek számára is? Kicsiny országunk, eme szépséges megyéjében, hol máshol? Drága, no de mi nem? Hajrá!

 Végszóként elmondanám:

 

 

 

 

 

 

 

 

Ami az allergiásokat illeti:

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindannyian

 

 

 

 

 

 

 

 

Isten

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kezében

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

vvvvv

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

agyunk!

 

Továbbá: 

A szeretet is gyakorlást igényel, annak tanulására való nyitottságot egy életen át. Ha nem gyakorlod, elveszíted a képességed.

by Esther Perel. Így van.

 

 

*Az USA-ban társadalmi mozgalmat is indítottak azért, hogy az emberek önbecsülését emeljék. Felületes vizsgálatok szerint minden trutymó - depresszió, szorongás, addikció, teljesítményproblémák, szomatikus megbetegedések (szóval minden a sorozatgyilkosságot kivéve) - alapja az alacsony önértékelés volt. A közintézményekben konkrétan tiltották az olyan módszereket és viselkedést, amely során csorbulhat a gyermek, kolléga lelke. Ezt hogy a túróba tudták véghezvinni? És mi a helyzet a gettókkal? És amikor a négerek sokáig csak a busz hátuljában ülhettek? Már a filmek is hazudnak, döbbenet! Aztán neves pszichológusok megcáfolták ezeket a pontatlan eredményeket a pszichés problémák és az önértékelés párhuzamára vonatkozóan. Ennek ellenére ez a nevelési mozgalom több mint 40 éve tart, nagyon erőteljes. Nehéz kiirtani az állandó Azta, de kibaszott ügyes és tökéletes vagy!-okat. (Helyette javasolhatnék én is? Például: "Szép. Elmondod hogyan készítetted?" Nos?)

Köszönöm, hogy elolvastad.

Szólj hozzá

zene idézet házasság január önbecsülés önérték rágódom mikrofiló