2019. feb 08.

Tamás élete - I. rész

írta: Andissekai
Tamás élete - I. rész

2028. december 24.

Szederkénynek egy főutcája van. Nem is főutca az, inkább az átmenő forgalom egyszerű és poros, rettentően poros útja, mely kiszolgálja a teherautók és a tovaszáguldó autósok igényét. Mire észbe kap az ember, hogy településen halad át, már el is ért a felfelé ívesen elhajló szakaszig, ahonnan tulajdonképpen újra gyorsítani lehet a Viszontlátásra-tábláig. Ha valaki itt megáll, az csak a már előre kinézett kisbolt vagy a dohánybolt miatt lehetséges. Járókelők nem is igazán lelhetőek fel, aki igen, komoran megy a dolgára. Alig pár száz öregedő lakos és néhány itt-ragadt, szemmel láthatóan szerény öltözetű édesanya tolja a babakocsit csak úgy, egykedvűen. A legnagyobb 'forgalom' természetesen a kis téglából épített távolsági buszmegállóban van. Azt legalább erősre, a maga nemében szépre megcsináltatta az önkormányzat. Mást nem. A fiatalok mobilba temetkeznek, várják az ideiglenes szabadulást be a városba, az életbe. Az idősek ülnek a téglaépítmény belsejében, térdükön hatalmas táska, rajta gondosan megpihennek a száraz, eres kezek. Néznek kifelé, ki tudja tulajdonképpen hová. A túloldalon az egyhangú, szürke-barna épületeken nincs semmi. Hirtelen fékezés töri meg a monotonitást. A főúton egy régi, szürkésfehér opel astra áll meg, melyből nyegle férfi száll ki. Magas, sötét borostás, hajdan dús haja lehetett, most leginkább zsíros, szétálló tincsek hullanak homlokára. Szomorú és sovány képű, öregebbnek néz ki, mint amennyi lehet. Valamit mormog a nyitott kocsiajtóból visszahajolva. Vagy talán csak matat? Két idős néni figyeli a megállóból. Végre történik valami, ami köré egy történetet lehet társítani a nap hátralevő részére. Az idegen becsukja az ajtót és nagy iramban a trafik felé veszi lépteit. Hosszú lábai hurkapálcák módjára mozognak, kopognak, mintha egy gesztenyebábuval játszanánk. Kopott a farmer, elnyűtt a hajdan bélelt kabát is. Füstbarna lehetett eredetileg, most már koszos, a cipzár sem jó. Keze félig kilátszik szakadt zsebéből, ahogyan pénztárcáját fogja. Sál nincs, sapka nincs, holott mínuszok uralkodnak napok óta, és a szél, az a fránya szél kellemetlen, hideg. Tamás, merthogy így hívják az opel tulajdonosát, megfújja a kezét, majd lenyomja a kilincset. Másodpercek múlva kifut, vissza a kocsihoz. Behajol, újra mormol valamit. Talán a felesége vagy egy barátja számára vesz cigit. Visszacsukja, érdekes módon ezúttal lezárja a kocsit. Biztosan a visszaszaladás zavarta meg kissé és a megszokás ugyebár nagy úr. Az utasa valószínűleg nem bánja, különben már az elején kiszállt volna, ha akart volna. Lehet, hogy az édesanyjának vásárol és nem kapott olyan fajtát, mint eredetileg akart. Nos igen, Szederkény nem éppen a nagy választékú portékák helyszíne. A nénik látása korántsem tökéletes, alig vesznek ki egy sötétszürke árnyat a kocsiban, de azért fürkésznek. Ahogy dülöngélnek a padon, mintha mozgolódás látszana a maszatos ablakú kocsiban, de hang semmi. Nem is baj. Tamás újra kint az utcán, kezében két kis kék-fehér dobozzal siet vissza a leharcolt autóhoz. Szélesre tárja az ajtót, majd egykedvűségét legyőzve kedvesen megszólal: Szerencsére volt mentolos marlboro, kettőt is vettem, hogy biztosan elég legyen neked ezekre a napokra. Az ünnepekre. - A következő pillanatban ajtó becsukva, a férj a beszerzett két dobozt az anyósülés felé dobja és már búg is a motor, csúszik a kavicsos úton a kerék, suhannak tovább. Ez a sovány, borostás arc most elégedetten pillant jobbjára. Oda, ahol immár 16 doboz kék-szürke marlboro hever.

Szólj hozzá

írok február phaeleh tamás élete