Valaki legyen kedves, nyúljon hozzá, javítsa meg ezt a képet! És küldje vissza nekem. Köszi!

ez 'régiotthon' készült

Akkor kezdjük: Sikerül-e majd teljesen elengedni? és a HÉM, azaz Hogy érzem magam?

Előszó:

Brutál fáradt vagyok. Megint fél 3-ig voltam fenn... így jött össze. Elhúzódott mindkét játék. Vagy is 4 vagy 5, nem tudom, nem számít.

Érezhetném magam emiatt is ilyen belassultnak, nyugodtnak. De nemcsak. Lassabban járnak a gondolatok a fejemben, már amikor egyáltalán vannak. Persze lehet, hogy valóban belefáradtam az értelmetlen agyalásba vele kapcsolatban. A környezetemben mindenki türelmetlen és nyomja az #elengedéskell-t.

Ma (vasárnap) nem vérre menően veszekedtünk T-vel, hanem beszélgettünk. Nem mondom, hogy egyetértünk a témában, de mindketten fáradtak, lassabbak (sajnos a gyerekekkel türelmetlenebbek) és talán átgondoltabbak vagyunk.  Komoly témában gázoltam bele az ő lelkébe is. Sejtette, csak nem tudta, én pedig a véleményemmel véglegesen lezártam a témát. Valami lehetőségét. Emellett viszont MA végre pihenünk. Péntekkel kezdődően szokásos programzsufi, melyet kivételesen nem így terveztünk. De a kapcsolatunkban a HáHá-s esték mindig hasznosnak bizonyulnak (utólag) és Zizi -alias SS-tiszt-nénit nem lehetett lemondani, különben az én M-m szíve hasadt volna meg.. ééés ugyebár a hambi-vendégeket én dobtam be a banglistára pont mostanra.

Szuper szombat este volt, mégha a nap T folytonos forrongásának köszönhetően durván bántóra sikeredett. Estére egyszerűen minden: kaja, pia, téma, társasjáték kiválóan összejött. És Jé, hol van a biztostűs színvallás? :-)

Mai:

Odakint dúl a vihar, én pedig szokás szerint vettem egy fürdőt, hogy ne fázzak és hogy összeszedjem a gondolataimat. De már csak a konkrét megfogalmazáson töprengek.

Picit örülök, hogy leülepedni érzem a legOKOSabbnak vélt megoldást. A péntek délutáni séta közben villant át az agyamban. A legokosabb, hmm... Igen. Szívbemarkoló ugyan, de ha ésszel gondolkodom, a 'leglogikusabb lépés' a külön úton való maradás, továbbhaladás. Ááá! Ennek kell maradnia. Több érv szól emellett: Ott van S. Számára ő mindig ott van virtuálisan, fizikailag egyaránt. Biztos támasz, egyfelől jó dolog. Másrészt szerintem túl sokat állnak egymás rendelkezésére, de nyilván ez nem fog változni, én pedig nem értek egyet az ekkora időszelettel. Sőt zavar, ez van, uralkodom magamon, ahogy normális emberkéhez (baráthoz) illik. A másik pedig a nem túl barátságos szavak. Kritikák, műborítás, ne kezdd sehogy, parkoltatás és egyéb odavetett 'ne agyalj már'-ok. Lehet, hogy igaza van, de nem teljes mértékben és nem kellő nemtudommivel. Kicsit több empátia talán? Túl sokat várok el, lehet. Lehet, hogy nem!

Én mindig azt gondoltam, hogy teljesen mindegy, mivel nyit az ember, mert utána jön egy következő, aztán még egy, aztán a következő, aztán az azutáni kérdés/mondandó... szóval így vagy úgy, de kialakul egy dialógus és az összképet kell nézni, értékelni. Most is így gondolom, mert 'bejön'. De itt a 'ne kezdd sehogy, üres szavak, majdhogynem zaklatás' áll fenn. Fákk. Nekem. Vagy mi van? Emlékszem először küldtem egy delfines-kutyás képet. Később egy pókszobatársosat. Közben a munka miatt be-bejártam hozzájuk, de tuti, hogy egy-kétszer csak úgy ok nélkül pár perc erejéig. Nem is számított, hogy hogyan 'kezdtem'. Kurvára nem! Azt hiszem laza voltam és tetszett nekik, hogy hogyan reagálok a nagy felelősség súlya alatt a dolgokra. Műsor/nem műsor? ... Most már nem tetszik, ezek szerint. 
Meg vagyok lőve ezzel az 'only konkrét mondanivaló' dologgal, de igazából már nem mélyen talált el. Fejlődöm, Mazel Tov*! Nem igazán erőltetném a messenger kommunikációt. Lelkizni úgysem akarok már, S. is gyakran itt van (neki) 'Jelenleg elérhető'n. Írhatnék konkrétat, de a végén sokat kombinálnék, belebonyolódnék, ami teher ugyebár. Ilyen szempontból nálam határozottan nem elegendő kommunikációs csatorna a mesi. Nem elég kifejező, sajnálom. Nem gondoltam volna, hogy eljutok odáig, hogy inkább nem szeretnék írni. Ez meglepő, nagyon! Szájtátva-elképedősen-meglepő! (És nem mulatságos.. by Friderikusz.)

HÉM, mit gondolok? Megtört volna a jég? Máshogy kérdezem: Áttört volna a jégverem fala, amiből nem tudtam, nem akartam szabadulni? Mert makacsul ragaszkodtam a kínhoz, fájdalomhoz, ami ért? És azt a jót, ami elromlott, mindenáron meg akartam javítani. Igen. Helyre akartam hozni a kapcsot, holott egyértelműen látszott: nem lesz soha a régi kerékvágásban. Ezt tudtam, de terelgetni akartam vissza nagyon, hátha.. Talán kétségbeesetten. Csak írni neki valamit...bármit. Csak beszélgessünk kicsit...csak tudjam, mit gondol.. A kifelé szenvedés is.. talán hiba volt. Mentségemre szóljon, úgy éreztem ahogy és kész. Nem érzem, hogy kicsit is rájátszottam volna, mer' nem. Az én voltam és vállalom, ugyan úgy viselkednék minden szituációban, ha újra 'ott-tartanék'. Hál'istennek már nem tartok ott. Kívülről gáz lehettem, amolyan magából teljesen kifordult, #búsképűlovag, nyűgös, dühös, kisbetűs andika. Ez van, ezt így kell szeretni. Engem így kell. És elfogadni.

Máshoz fogok fordulni, aztán lehet, hogy koppanok ismét... Nem tudom. 
N.? Korai. És különben sem lehet csak úgy pótolni valakit. Mi lett belőlem, vízcsap? Átszakadt gát? Eredetileg nem vagyok ilyen odafordulós. A napi munkahelyi kedves, de felületes szórakoztatásokat leszámítva magamnak vagyok. Kivéve ezt a Nyunyós esetet. ... Ez jó: Andi most nem original. Hát akkor mi baszki?!

Kifúj, lélegezzünk...

Pontosan emlékszem, hogy mit/miket ígértem. Pl. a 278 nap, 3 év, és társai.. Tartani fogom, bármikor jön el a pillanat. Ha ugyan.. ahh de nem kételkedhetek abban, hogy egyáltalán eljön, mert akkor felsejlik annak a lehetősége, hogy nem kell betartanom. Az nem én vagyok. Ismétlem, bármikor! Én ott leszek. Nem azt mondom, hogy várom. Nem reménykedek ezerrel, nincs erről szó. Úgy döntöttem, hogy hagyom, elengedem. A reményt, a fájdalmas érzéseket, a nosztalgikus visszagondolást, a hülye szituációkra való 'felkészülést', az álmokat, a hozzákapcsolt zenéket, a hangjára való felfigyelést, a felnevetéseket, mindent. 
(Csak túl jó a memóriám basszus. Tompítanom kéne. Még szűz vagyok, most fordult elő először, hogy én vettem. Nem erőltetem egyébként.)
Neki nem tudok semmiben sem segíteni, egyébként sem akarná már. Apróságokban sem, semmi! Nem kér belőlem, ezt el kell fogadnom teljes mértékben. Majdnem kész vagyok. Hogy teljesen mikor? Soha. Mondom soha!

Szálljatok kis ejtőernyősök: 

ma ti vagytok a legszebbek

Péntek késő este megírtam, hogy "azt hiszem készen állok majd arra, hogy (szóban) beszélgessünk". Válasza után pedig tagadtam, hogy agyalnék, mivel no time, no energie, not in the mood. Ez igaz is, durván sok a teendő, a munka miatti terheim az eget nyaldossák. Klárika is buta, mint a segg és 'titkon' többen hívogatnak, hogy ugyan nézzek már rá a munkájára, netalán tán végezzem el mellette én is (csak a biztonság kedvéért) ugyebár. Hhhhaaa. Ha legalább látnék reményt arra, hogy megtanulja a munka egy részét..! Hhhhaaa-kifúúúj. Teher, felelősség érte is. Komolyan már, miért kell még mindig tartanom a hátam..?! Ezt adták ki ukázba, remek! Kicsit elcseszettek a napjaim, de legalább kiküszöbölhető egy durva túlórával tűzdelt héttel, amikor kolléganő nem boldogít. Pattanásig feszülök minden nap. Gyerünk, go ahead! Van 48 órám, mint Eddie Murphynek a Beverly Hills-i zsaruban.

Munka-munka. Bizonyos szempontból sokat nyom a latban, de nyilván szemernyit sem számít, ha családról vagy barátokról van szó. A folyamatos munkával sem tudom maximálisan elterelni a figyelmem, annyira nem összemérhető az ő fontosságával. Megpróbáltam korábban is, de tudtam, hogy lehetetlen. Inkább blogoltam. Jobb ezeket kiírni, hadd áramoljon kifelé. Így is sokat emésztettem magam. Most egy kicsit -talán- könnyebb lesz.

Észrevettétek, hogy nincs zene? Csak bezúdít. Majd hétfőn valami óvatos. Tudjátok milyen az óvatos zene? Ahhá! Majd megmutatom.

Egyvalamitől viszont nagyon tartok: a sértődés. Megint. Mert nem írok neki. Fákk ögen! Talán nem várja.
De, de várni fogja! Szerintem leszek annyira erős, hogy megállom. Majd szépen azon fogok agyalni, hogy mit gondol, miért nem írok, amikor pont megmondta nekem, hogy írjak, elolvassa, csak ne üres fecsegés legyen... Bazzz. Akkor most mi legyen? Amíg ideges leszek (ha eszembe jut), nem írhatok, csak hülyének nézne. Mert vagy üres lesz vagy valami kombinálós-rágódós baromságom. Sajnálom. Nem felelek meg neki. Nem ő a mérce, tudom, de ezek szerint van egy csomó szabálya, amit szigorúan be kell tartanom. Általában sikerülne. Csakhogy olyankor nem teljesen önmagam vagyok és félek, hogy előbb-utóbb kibukok, félreértelmezem, figyelmem kívül hagyom valamijét. Vagy ha nem, akkor feszengek. Észreveszi. Nem leszek 100% cotton. Összegezve? Hát: Sajnálom ezt az egész szart.

Hadd menjen ki belőlem. Lassan akar, érzem. Így jártam. Ez is elmúlik egyszer, talán. Többé nem akarok még  csak elkezdeni kinyílni sem. Munkahelyen abszolút nem! Itt van a blogom és néha Jé. És koncentráljunk T-re, a nem kis problémáinkra. Jöjjön a rozé. (Ez utóbbit bárcsak megoszthatnám Vele. Ááá!)

Eltekintve a sértődés miatti aggodalomtól, azt hiszem képes leszek elengedni ezt a kapcsolatot. Csak néha kimondhatatlanul-durván nem akarom. De képes leszek, különben is: felemészt már ez az egész. Türelem, idő - tér - kontinuum, tudom-tudom. Környezetváltozás kéne. De még azt sem bírom elviselni, hogy ne fussunk össze nap mint nap. Egyelőre. Aztán gondolom majdcsak megszokom, ha úgy hozza a sors vagy mi. (A munka miatt előbb-utóbb mozdulni szeretnék.) 
((Milyen aranyos, ő úgy írja, hogy 'egyenlőre', és hogy 'amég'. :-) Mindig szelíden mosolygok erre. Ez hiányozni fog.))

Nézegessünk kisállatokat, amint plüssmacival alszanak! Jó, akkor ne. Aaa.

Na MOST nyomjuk a spotify-t. Nyávogjunk!

  ez tök jó

Látjátok, eljutottam odáig, hogy a szenvedés utolsó napjai jönnek, azután elengedem. Ha tud, hát menjen, szálljon az érzés kifelé... Csak menjen már!

A.

* Most gugliztam ki. A Mazel Tov eredetileg zsidó áldás. “Kívánom, hogy ne merüljön feledésbe ez a csepp inspiráció lelked fent lakozó részétől, hanem legyen pozitív, tartós hatása, hogy ettől az eseménytől kezdve teljesebb, tudatosabb életet tudj élni.”  Wow.