És felsejlik, hogy nem lesz újra akkora körcikk...

Az érzés, amikor konstatálod, hogy azt - aki hirtelen a lelked részévé vált, de egy rossz pillanatodban durván ellökted magadtól, - kezded elveszíteni. 'Prittí bed'! Megsebezted a lelkét a hülyeségeddel, elveszíte(tte)d a bizalmát. Rádöbbensz. Mint a villámcsapás, mondhatnám... És ezen elkezdesz agyalni. Mert addig azt hitte, ismer eléggé. Ismer jól, bizalmasak vagytok...

Hmmm. Fél igazság.

Ó, annyira minden nézőpont kérdése! Nem tudok az ellentétes szempontoktól szabadulni. Nagyon ilyen emberré váltam már. Ettől okosnak látszom. Független, objektív megfigyelő, helyesen értékelő (de nem tanácsadó). De csaknem döntésképtelen egyénnek, aki agyal, kombinál. Hátránya tehát ennek is van. Rejthetőek egyébként. Privát blogba valók, saját agy körüli utazásra, lelkének boncolgatására. (Szóval filózok, mi más!)

Eléggé nem lehet csak úgy megismerni senkit. Szerintem. Aztán kiderül, hogy sokakat de. De az nem én vagyok. <-- Hű, ma is brillírozok az ellentétben. Egyszerű, szürke, bóring? Szó sem lehet róla. Én még látszatra sem, mindenki tudja... Elég volt abból a gimiben és gólyaként.

Vagyok annyira érzékeny ember, hogy mindig legyen valami probléma. Vagy egy újra vérző seb, amin rágódjak. Amelyek hegek voltak, gondosan betakarva, bebalzsamozva, feledésbe merítve. Miért csinálom ezt? Szenvedni akarok? Miért? Dehogy akarok, jó dolgom van. Úgy érzem, büntetni kellene magam? De miért? Ú, nagyon kettős, pedig csak tapogatózok és hangosan gondolkozok. A kutyát sem érdekli a boldog, kiegyensúlyozott mese a mindennapokról. Óóó, figyelemfelkeltés! Ne már, én nem vagyok ilyen! Vagy? Neee. Szóval önző módon figyelmet követelek, hát ez remek. Mint egy gyerek, nagyszerű. :-( Nekem nem is olyan habos-babos a mindennapi életem. Főleg a munkahelyen fordult a kocka. Ahogy egyesekhez mennyire másképp kezdtem el viszonyulni... Senki nem mondott rájuk semmit pedig. Csak amit tapasztaltam...ütős. Jó-jó, az otthoni idill lehet idill és lehet börtön. Nézőpont kérdése...ezt nem hiszem el, ismét ide lyukadok ki. Hagyjuk ezt a témát, értelmetlen most.

Le leszek cserélve. Ma ez a gondolat hasított belém. Lelkes és kitartó vagyok egy ideje. Az ellökések, baklövések után mentem a menthetőt. Kedvesen, udvariasan. Tipródok ugyan, türelmetlenséggel küzdök szinte folyamatosan. Már nem igazán van kedvem a következő közös progiról ábrándozni, mert a végére lehangolódom. Számomra a minőségi idő mellett borzasztóan fontos a ténylegesen hosszú idő. Ahhoz közös élmény kell, házon kívül. Megnyílogatni csak úgy, képtelenség. Akarok? Igen. Tudok? Nem tudok, de szeretnék! Egyszer már kudarcot vallottam. Idő kell, a betegsége sajnos gyanúsan nem múlik, kéri, hogy várjak. (De tényleg nem múlik. Már minden valamire való barátságos emberke aggódik körülötte. Persze én nem mondom, mert már idegesítik a többiek ezirányú kérdései. De azért aggódom.)  A virtuális kommunikációban lelkes maradok. Vagy is általánosságban. Tiltom magam az intenzív információküldéstől, zenét se használok az érzelmek kifejezésére, képeket se, semmi... Maradnak a szavacskák és az érdeklődések. Válaszok néha csak letudva. Le vagyok tudva órákra, napokra. Lassan hetekre.

Nincs igazán visszajelzés részéről a hasonló hajlandóságra bizalom, közös program kiötlése terén. Nehéz így. Van valaki más. Ma megemlítette. 'A faluból'-mondja. (Nem a filmre gondolt, haha.) Régi, hirtelen felmelegített, ami most borzasztóan izgalmasnak hat. Ő lesz az új, úgy vélem. Szinte már tudom. Szelíden mosolygok, hallgatom. Hát még ez is. Engem bezzeg türelemre int, vele pedig találkozik. Szóban nem hozok szóba semmit. Próbálok jól lenni, kényelmes barátságban lenni, vidítani, illetve a vidámságát hallgatni, vele örülni. Azért ez is jó. Mire is való egy barát, ugye? A hétköznapokon ott-lenni, szívni a friss levegőt, kitörni az irodából, a nyomasztó légkörből. Nem is nyomasztó, ezt könyvekben írják maximum. :-) Inkább idegesítő. Mindegy, szabadulni kell, vele pedig klassz. Velem is állítólag.

Néha temetem az ábrándot, mert elkezdtem néhány rossz izéjét megjegyezni, hogy bevéssem az emlékezetembe. Hogy; na látod, innen a szemszögből nem is fest olyan csodálatraméltóan! Gonosz képrögzítés ez, tudom. Eddig senkivel nem csináltam ilyet, mert tudom, hogy az emberek úgy születnek, ahogy és olyanok, amilyenek. Nagyon nem ítélkezem. Elfogadó és másokat csodálni tudó vagyok. De ki kell ábrándulnom picit, különben nem leszek az a híres Miss Objektív. És bizonyos elvek, amikkel nem tudnék azonosulni, egyetérteni sosem. Fel kell idézni, hogy ez az álláspontja... Nem kell egyetértenem, de attól még zavarhat.

Sok minden nem érdekel és nem zavar a környezetemben, de egyesek bizonyos elveinek zavarnia kell engem! Aki számomra fontos, mindene érdekel! Hogy kinek mit ír, mit csinál másokkal és persze mikor megyünk el valami oltári kalandra. Mindent tudni szeretnék, mert csak. Nem feltétlenül vitázom, hanem csak nyugtázom, hogy igen, pl. ezzel nem tudnék sosem egyetérteni, így tenni... Jaj, konkrét példa nélkül ez annyira általános! És különben is, vele sosem értek egyet, mert olyan vicces erről tanakodni és egymást húzni! Apróságok ezek, de örülök ilyenkor. Mindegy. Azonban: Fontos kérdésekben kell, hogy zavarjanak az elvei. Nem lehet győzködni az ellenkezőjéről, nem hagyja magát. (Jó én sem.) Megbolondulok, miért kombinálom túl a gondolataimat? Ennél én jóval lazább vagyok. Túlzottan is, állítólag. Á, csak irigykednek a merev picsák. :-)

Úristen, Incubus - Drive, imádom! Pont ezt, pont most, pont ezért, #demonddmiért kellett meghallgatni? Basszus.

Nekem nem volt szokásom csak úgy belebonyolódni idegenekbe. Imádok egyedül lenni, elvonulni a kis szobámba órákra, napokra. Aztán jöttek a munkakeresések... új emberi kapcsolatok...szocializáció...élettörténetek. Szóval a 2014. nyara. 2015-re sikerült egész pöpecen kialakulnom e téren. (ugye a kollégákkal való kontakt...) Hosszan érdeklődöm és mesélek, mosolygok, kiegyensúlyozott vagyok, ha éppen jó napjaim vannak. Hát így ismerkedek, hogyan másképp? Kirakat? Nem hinném. Nálam nem. Nem bírom én már a kirakatot. Legfeljebb kis mértékben (mondjuk 5 kibaszott fontos percig). Mint amikor az is tartja magát valamennyire, akinek valami borzasztó nyomja a szívét, de vadidegenek felé nem ezzel áll elő a cigiszünetben. Vagy a továbbképzésen két óra között. Jah, az is cigiszünet. :-)

És én csak visszahúzódóm a lírába, a zenébe. Csak ne zuhanjak. Napközben most nem, sok ahhoz a munka. A 'szünet' kicsit visszarázott abba, hogy koncentrálni tudjak jobban a feladatokra. Áh, mindig bezuhanok előbb-utóbb! Vonz. Estére lesz teljes a komorság. Talán az otthon segít. Segíteni szokott, ha átengedem magam. Beszéljen édesapa, meséljen a család minden tagja! Jó ez. Csak az éjjel, ha nem alszom el azonnal. Akkor a gondolatok, emlékek, hogy mi is történt ekkor vagy akkor... Szerencsére annyira korán kelek és annyira fáradt vagyok, hogy mostanában egyre ritkább a töprengés. Kiveséztem már, visszaolvastam majdnem minden párbeszédet, holott nem volt kevés.

Nem nagyon lesz már közös program. Ő még úgy hiszi, hiszen ígért ünneplést. De nem nagyon fogunk már egymásra időt szakítani, pedig gondolkodás nélkül halasztanám el a családi programot a következő hétre...

Falakat húzunk. Eddig ezt ő mondta, hát most átveszem a kifejezést. De rossz ez! Én nem falakat szoktam húzni, hanem fennhangon kérdezgetni minden felebarátot! Marha jól szokott ez elsülni! Mi történik, hogy most szünetet tartok? Végül is, szoktam, de miért ilyen hirtelen? Begubózok kicsit, Nyunyó eddig látta rajtam, hogy 'Nyunyónak valami nyomja a szívét'. Tegnap megkérdezte, hogy Na mi van, én meg felnéztem, rávágtam azonnal, hogy 'Semmi', pedig nyilvánvalóan sokminden volt. Hülye vagyok, basszus. Egy hűvös, szintén ellökés. Átnéztem rajta. Annyira belebonyolódtam egy doksiba (ablakban állva, zenét bömböltetve), hogy nem jól reagáltam. Hanem a legrosszabbul! Ma pedig már be sem jött.

Jamie Winchester és Hrutka Robi még mindig fantasztikusak és a minap eszembe jutott, mennyire jó hallgatni őket! Úgyhogy ma 2X lement az albumuk, nem is halkan. (Kolléganő tehet egy szívességet..) Igazán jó érzés volt, hogy azonnal bele tudtam magam élni, de még épp koncentrálni tudtam a számokra.. Öröm az ürömben. A helyzetben. Mindig ez van... mentsvár a zene. Nem is: a Z E N E! Legalább az.

Általában nincs semmi különös, elvagyok egymagam. Figyelmem és energiám a munkára, a film- és zenekultúra szélesítésébe pazarlom. Szórakozás... Természetesen esténként a mindennapos családi ügyek mellett. És így telnek el hetek, hónapok. (Ha leírom az igazat: hogy ÉVEK, fejbeverem magam egy könyvvel.) Ha időközben vannak családi, jóbarátos összejövetelek, akkor végtelenül szerencsésnek érezhetem magam. De legalább is nem magányosnak. Jó ez. Jó volt ez eddig. Nem kellett nyíladoznom, un. lelkiznem. Főként valaki lelki dolgait szeretem hallgatni, együttérezni, ilyesmi... Rendben van ez így.

Fájdalmas tud lenni, ha balul sül el egy 'barátkozás', mert az ember jobban bezár, mint előtte. Igen, ha bontakozok egy kapcsolatban, valóban magával tud ragadni. Szívet melengető élmény. Volt. (egy kibaszott írónő szavai vesztek el bennem) Egyedül nem tudom ezt folytatni, még inkább nem meglovagolni. Ha nincs meg a partner lendülete.. Nincs már olyan szilárd alapja. Csontváza még igen. De napról-napra gyengülőnek érzem. Pesszista vagyok most. És fáradt. Legyen ennyi elég.  Úgy is ki kellene ezt jobban fejteni, mert így kevés. Nem akarok elhamarkodott megoldást vagy következtetést végérvényesen levonni és megpecsételve borítékba zárni. Csak a gondolat...lelombozott ma.

U.i: Pedig ahhoz képest, hogy egy db szünetet tartottunk, egész jó volt a 'perces'. Azt hiszem. Nem szólt lelki dolgokról, de mesélt, meséltem. És faltam a szendvicset. És nyújtottam az időt, ahogy kell... :-)

:-I

--- szünet

--- folyt. köv. máskor, máshol

Inkább alszom. Egy film sem érdekel annyira, hogy biztosan állítsam: Végignézek egyet. :-I

09.08.Péntek